Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sok kezdő akvarista azzal a titkolt céllal telepíti az algázókat, hogy ezekkel a halakkal megoldódnak az algák elleni küzdelemmel járó állandó gondjaik. Persze tévednek…

Aki harcsatartásra adja a fejét, és egy kicsit érdeklődik az általa gondozott állatok életmódja, szokásai, szaporodása felől, az idő múltával a kommerszebb halak után olthatatlan vágyat érez arra, hogy akváriumába telepítsen, a már megszokottól eltérő életmódot élő fajokat is. Ezt nem azért teszi, mert a régieket megunta, hiszen azok a továbbiakban mindig lakói maradnak medencéinek, hanem azért, mert megkedvelte e fura, érdekes életmódú lényeket, és új fajok tartásával, megismerésével, esetleg szaporításával kíván foglalkozni.

Nagyon kevesen vannak azok a kezdő akváriumtulajdonosok, akik nem vásárolnak belőlük. Azzal a titkolt céllal telepítik őket, hogy ezekkel a halakkal megoldódnak az algák elleni küzdelemmel járó állandó gondjaik. Aztán persze általában kiderül, hogy ez az elképzelés hiú ábránd, annak ellenére, hogy harcsáink nagyon sok algát elfogyaszthatnak, ha az akvárium biológiája nem megfelelő sem ezekkel a halakkal, sem pedig nélkülük nem fog rendesen működni. Azonban ha adott esetben a képződő algamennyiség nem elegendő, megeszegetik drága féltett növényeiket is. Ekkor népszerűségi mutatójuk persze jelentősen csökken, már utaltam rá, hogy e halak feladata nem az, hogy az akvaristák kötelező feladatait megoldják, és mentesítsék a haltulajdonost az akvárium helyes és lelkiismeretes gondozásától.Akváriumainkban leggyakrabban tartott "algázóink" a tepsifejű harcsafélék (Loricariidae) családjához tartoznak, s valamennyien Dél-Amerikából származnak. Legfőbb jellemzőjük - mely először a leginkább szembetűnik -, hogy a döntő többségük bőrét teljesen beborítják a csontpajzsok. Testük igen lapos, első részük szélesebb magasságuknál. Nem minden fajnál találunk zsírúszót, azonban, ha az adott faj ezzel rendelkezik, azt erős tövis támasztja meg. Tiszta, gyors folyású vizekben élnek, de néha fellelhetők álló vizekben is. Nagyon kényesek a víz tisztaságára, zavaros, infuzóriumokkal dúsult vízben nem sokáig maradnak életben, nagyon rövid idő alatt elpusztulnak. Szájszervük hatékony tapadókoronggá alakult át, melynek segítségével a nagyon erős áramlás sem képes elsodorni őket. Olyan nagy szívóerőt képesek kifejteni, hogy szinte leválaszthatatlanok az aljzatról. Táplálékuk döntő hányadát a növényi eredetű eleségek alkotják. Ezért rendszeresen juttatnunk kell nekik zöldeleséget. A spenótot szívesen fogyasztják fagyasztva, vagy frissen, de nagyon kedvelik az üzletekben kapható gyorsfagyasztott parajpürét is. Ha a spenót-, saláta-, reteklevelet nyersen szeretnénk etetni velük, akkor kővel kell a leveleket az akvárium talaján, vagy tapadókorong segítségével az oldalfalon rögzíteni. Kedvelik még a növényi eredetű eleségtablettákat is. Persze a legjobban az alga felel meg számukra.

A Loricariidae család négy alcsaláddal rendelkezik, melyek a következők: Hypostiminae, Ancistrinae, Hypoptopomatinae, Loricariinae. Ezekben összesen 35 genust találunk (Franke 1985. után)

A felsorolt alcsaládok közül számunkra legismertebbek az Ancistrinae, és Loricariinae tagjai. A kereskedelemben ezek a leggyakrabban kaphatók. E fajok szállításakor ügyeljünk arra, hogy a nejlon zacskó sarkai is össze legyenek gumizva, mert ellenkező esetben főként az ivadékok beszorulnak, és könnyen elpusztulhatnak. Betelepítéskor egyesek szeretnek feltapadni a zacskó oldalára, ezért akváriumba való behelyezésük némi odafigyelést, gyakorlatot igényel.

Tenyésztésük

Tenyésztésükhöz nem kell semmiféle extra felszerelés. Elegendő egy nem túl kisméretű akvárium, melynek térfogata 30-50 liter közötti. A kristálytiszta víz alapvető követelmény, a budapesti csapvíz, vagy ahhoz hasonló megfelel. Berendezésnek elegendő egy jó kis odú, barlangféleség stb., mely lehet egy kitört oldalú virágcserép, vagy egy viszonylag nagy lyukakkal rendelkező tégladarab. Egyszerűbben leírva: valamiféle búvóhely, melyet úgy alakítsunk ki, hogy az lehetőleg a víz sodrában legyen. A hím őrzi az ikrákat, rászívja magát a "barlang" falára, a hasa alatt lévő peték így megfelelő védelmet kapnak. A kb. 6 nap után kikelő, majd további 5-6 nap után szétúszó kishalakat felnevelni nagyon könnyű, azokat a szülők nem eszik meg. Ebbe az alcsaládba tartozók közül a legismertebbek még: Pekoltia, Panaque stb.

Törpe algázó